Kedves Érdeklődőm,

Dresszek festésével foglalkozom elsősorban, ami magában foglalja a ritmikus gimnasztika, a jégkorcsolya, és táncruhákat, de már festettem szalagokat is, és a jövőben bővíteném a repertoáromat karikák és buzogányok dekorálásával is.

Mindkét lányom tornázik, így folyamatos a kihívás. Folyton rajzolnak, bújják a netet, próbálják  a különböző zenékhez és habitusú gyakorlatokhoz illő ruhát megálmodni, és én igyekszem az összes apró részletet megvalósítani. Ez általában sikerül is, igaz néha lehetetlennek látszó feladatok elé állítanak, és őszinte kritikusok. 🙂

Ahogy beköszönt az ősz, és lehullanak az első falevelek, ráhangolódok a mézeskalács készítésére. Téli időszakban rendelhetsz tőlem házikókat, templomokat, karácsonyi asztaldíszt, adventi koszorút, vagy igazából bármit, amit szeretnél! 🙂

Esküvőkre is vállalok köszönőajándék, nászajándék készítését mézeskalácsból.

Régebben próbálkoztam falfestéssel is, azt is nagyon szeretem, néhány munkámat megtalálhatod az oldalon. Ez irányú tevékenységemnek csak az idő és a távolság szab határt, a szoros időbeosztásunk miatt. Ha szeretnéd, hogy kifessem a gyermeked szobáját valamelyik kedvenc mesehősével, keress meg, megbeszéljük.

Nézz szét nálam, ha tetszik az oldal, időzz egy kicsit. Fontos a  visszajelzés számomra. Több helyen adhatsz hangot a véleményednek, aminek nagyon örülnék.

Blogot is írok, ha van kedved, oda is benézhetsz: Blog

 

Szép napot kívánok Neked, köszönöm, hogy benéztél,

Zsuzsi