Archívum: 2016/09/29

Festett rg versenydressz, Zsófia (szabadgyakorlat 2015.)

Festett rg versenydressz, Zsófia (szabadgyakorlat 2015.)

Zsófi általában komoly, drámai hatású zenékre tornázik. Ez megköveteli a visszafogott, finoman díszített, de csillogó ruhákat. Ennél a gyakorlatnál egy halvány színhatású dresszt képzeltünk el, fekete bársony betétekkel. Így varrattunk egy fehér alapú dresszt, a fekete betétekkel együtt. Ezután festettem magenta és rózsaszín árnyalatokkal a ruhácskát. Végül rákerült a sok sok max brillance diamond kristály,…

Nati festett rg versenydressz (karika)

Nati festett rg versenydressz (karika)

Nati olyan kihívás elé állított, amit nagyon sok gondolkodás, rajzolás és színezgetés után mertem elkezdeni. Az alapötletet itt is képen kaptam, terveznem nem kellett. Viszont zártabb dresszt kértek, mint az eredeti, ezért több festegetni való akadt a ruhán. Miután az eleje és a háta egyforma, figyelnem kellett az összhangra, a folytonosságra, és próbáltam a szabadkézi…

Petra festett rg versenydressz (labda)

Petra festett rg versenydressz (labda)

Hozott tervek alapján készült ez a gyönyörű, feltűnő, mutatós, festett, ritmikus gimnasztika versenydressz Petrának. Az alapdressz önmagában is nagyon mutatós volt, árnyékolással emeltem ki a foltok mélységét. Petra a dresszéhez  illő neon narancs labdával versenyez. Az összhatás tökéletes!   Hajrá Petra! Hajrá ESMTK! 🙂 Terv: hozott tervek alapján Kristályok száma: 1500 db. Alkalmazott technika: textilfesték, airbrush,…

Karamell és tortáim

Karamell és tortáim

Ismerkedésem a karamellel 4 évvel ezelőtt kezdődött, és sajnos kapcsolatunk kudarcba fulladt. 🙂 Gyönyörűséges dolgokat lehet kihozni a cukorból, csodálatos, ámulatba ejtő dolgokat. De igazából ehhez kell egy szakszerű és hozzáértő segítő kéz, az én esetemben Némó keze volt, aki ott állt a háttérben és támogatott, segített ha szükséges volt. Nagyon szerettem tőle tanulni, ekkor…

Falfestés

Falfestés

Szalagfestés

Szalagfestés

Az egyedi versenydresszek sokszínűsége miatt nagyon nehezen találni olyan szalagot, ami tökéletesen illik a ruhához. Ezért ha veszünk egy fehér szalagot, arra bármi festhető, így teljes összhang képezhető a versenydresszel. Határ a csillagos ég! A szalagok mintája teljesen egyedi is lehet. Visszaköszönhet a dressz mintája, színe, jellege.  

Go Top